Könnybe lábadt álom

Szorít a szíve, forró a szeme...

-nincs idő-

egy hang egy üdítő kacaj...

-nincs tér-

szemében fény,

hangjában a csillag...

-álom-

arcomra csókol,

hatalmasat bókol,

szememre csókol,

szerényen lesüti a szemét,

fáj neki valami.

 

S csak aztán ébred,

belekiált az éjszakába,

hogy hiányzom neki.

amit látott,

álom volt csupán...

-a képzelet felszáll-

s álomba engedi magát

ujra,

menekül a valóság elől.

 

Minden a feje tetejére dől,

zavart a világ körülötte.

tele a szeme,

kicsi apró könnyek

végig az arcon,

lecsordul törékeny élete dombján...

 

homlokomra...

 

mint száraz föld,

ugy nyeli el a cseppeket,

és szivemben viragzás kereked.

felhők felettünk,

de szemünkbe a nap,

minden óra, minden perc uj reményt ad.

 

Lassan kinyitom szemem,

repülok,

vissza a valóságba,

a felhők újra felettem dörögnek...

 

Nem jut eszembe semmi,

nem látok mást,

csak azt érzem ahogyan vársz

ott álsz...

nyitott karokkal ...

szembe a sorssal...készen a készre

élni akarsz, szeretve.

 

Bolondok vagyunk,

de ez nem fáj.

a szív zenéje

dalokat epít

a szelekből,

a szavakból,

a mozdulatokból,

-elkergeti a felhőket-

 

éles hangja szétszaggatja a fekete sereget,

s nem zeng mást

csak hangosan ordítja

véres torkából

szakadtan visítja hogy

szeretlek.

---

Egy pillanat Veled az élet

Szivárog orromba a fülledt nyári levegő,
Szemeim vakitják a nap szikrái,
Kósza hajszál csiklandoz,
Ajkamon forró ajak kalandoz.
Fonnak a finom karok, 
Menekülni nem akarok.

Égető pillantás vakító fénye
Életem valaha volt legrádágább kincse,
Selyemtenger takarja vállam
A pillanat hatalmába vágyom.
Az Idő végtelen határokat ölt,
Meztelen Igazság az élet
Minden perc egy merénylet,
Egy pillanat az” Élet” mögött.

Hisz halott akinek szíve van.
Amint átnyújtja másnak
Kezei sírt ásnak,
Pillanatvarázs a pap,
Koporsó a heverő...
Hátamat égeti a Nap,
Folytón heves a levegő.

Hűsítő csóktenger
Tüzet csihol ereimben,
Verejték áradat duzzad
S cseppen államról a végtelenbe...

Mosoly fakad arcán
tiszta, őszinte mosoly...
Nagy átverés az élet
benne mindenki fogoly.
Hisz a lét határtalan
mint a kék ég,
Aki megakar halni
számára itt a vég.

Halhatatlanok kora ez:
Az élet a halál után is tervez.

Szerelem kulcsa a Paradicsomnak,
Világot ad a vakoknak,
Zenét ad a süketnek,
Szót ad a némának
És pótolhatatlan érzést a
Szívnek.

---

Gyere velem sorstalanság


Zuborog a fergeteg körülöttem,
Hétágra süt a Nap felettem.

Pajkos játék, ijesztő sikítás csikorog,
Fejemben a nyomás rettenetes,
Harcolnom ellene felesleges,
Minden éhes tekintet rám morog.

Egyszerre elhallkul a Vad tömeg,
-Süket lett fülem?-
Előttem az élet szele lebeg.
Finoman nyaldossa lábaim.
Mégis hallom a süvöltő szelet
Édes kacajjal tölti be a teret.
-Hallom!-

Izmaim mozdulatlanok!
Megbénították az illatok.

Nem értem „arcok”
Mit akartok?
Én nem bírom a harcot!

Úgy érzem magam vagyok
S mégse egyedül,
Szívem zakatol kegyetlenül.

A Tömeg közepén állok,
Védtelenül mint a vadász,
Kit leterített a Vad.

Szemei szeretnek,
Kezei kötöznek,
Súlyos pecsét csókja ajkamon,
Míg börtömbe zárja lelkem;
Rabként rabolja ki szívem,
S cinkosa vagyok én is.

Védkeztünk törvényeitek ellen,
Másnak bűn a Pokol kapujának kulcsa.

Eldobom a kulcsot,
Nem megyek én sehova,
Öröklét a bűnöm,
Sorsom mostoha.

Ellopták a szívem,
Üresség lelte lelkem,
Bolyongok céltalan:
-Sodorj Tömeg gonoszan!

Fogd a kezem sorstalan;
A jövő ködös út,
Számunkra van kiút:
Hinni a Mában gondtalan.

---

Madárlesen

Zúg a fejem s benne
a négyüteműk zaja.
Ez lenne a csend?
Nekem csupán kínszenvedés,
Dobhártyát szakasztó sikoly,
Emlékeket süllyesztő mocsár.

Fertő itt minden,
Életet adó levegőtől,
Halált takaró földig.

Emlékeimben él még valami, 
Mi talán segít a kint elviselni.
Valami egészen eredeti:
Egy zaj, ami maga a Csend.

Madárfütty…

S e percben
A fekete csend,
Már csak egy emlék.
(Harmadnapon,
Talán újra meghallom)

De addig is,ugye vársz engem
S dúdolod fülembe:
-Van még élet a fekete télben!

---

Akácfa titka

Torkomon lecsorog a meleg nyári szellő,
Madarak csicsergése csengeti fülem,
Meleg, dús pázsitfű tökéletes heverő,
Akácfa árnyéka csikolja szemem.

Szuszog fülembe édes meleg lehelet,
Gyönyörű szempár csillan hevesen,
Fekete haját a szél ringatja mint falevélt,
Reám hajol s ajkával fenyeget.

Merénylet készül, legyőzhetetlen lénye
Egyszerre rabbá vált, elveszett,
Nincs már gátlás, rég vége,
„Uram irgalmazz”, fiad bűnbe esett.

Oldal: Könnybe lábadt álom(Verseim I.)
Hunor oldala - © 2008 - 2024 - ihlet.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat